Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
egyszer hallottam, és egyszer láttam sírni.
Az első úgy hétéves koromban történt, amikor későig kimaradt. Anyám – sejtése szerint – a kocsma elől lopatta el velem a kerékpárját, majd elrejtette a szomszédban. Apám kapatos sírására ébredtem, arra, amint könnyek közt gyónja meg anyámnak, hogy ellopták a biciklit, és esdekel, hogy bocsásson meg neki, soha többé nem csinál ilyet.
A második, úgy harminc év múlva, a csákvári szanatóriumban, ahol a rák miatt lemetszették a jobb tüdőcsúcsát.