No, ennek aztán vót feszültsége.
Mint kacsa a nokedlit.
Menet közben aztán rájöttem ám, hogy én ezt már olvastam, csak – nyilván nem volt elég impulzív a szerelmi szál, höhö – a hebrencs gyerekfejemben nem hagyott túl mély nyomot.
Hirtelen fontosnak tűnt, tűnik, hogy ez épp most került a kezembe. Amikor néha úgy vagyok itt itthon, ebben a hazában, hogy nem tudok én meghalni se, élni se nélküle(d) immár. És akkor ezen most nagyon kellett nekem sírni. Hogy végeredményben én is azt tanultam meg, amit Szöszi megtanult nagyapától, hogy az emberek között, az emberektől sohase kell félni.
(Na, de szentimentálisra sikeredett.)
Gergely Márta: Házasságból elégséges
Az úgy volt, hogy az elején még tisztára narratív volt, a Varga József híradózott a fejemben feketén-fehéren.
Aztán úgy is volt, hogy elkapott, mint a gépszíj – ha már munkásnépekrül beszélünk, ugye.
Aztán mindenféle gazdasági meg szociológia fejtegetésekbe merültünk akkor és most témakörben a Hosszúval, csodálkozón felvont szemöldökkel.
Aztán meg, hogy tisztára ideges lettem ettől a tökfejű Árpadtól.
Aztán azt gondoltam, hogy ez az, ami a négyévesnek Rigócsőr király.
Később meg, hogy ez az, ami a negyvenévesnek a Makrancos hölgy. Hogy jó kis remake. Vagyishogy remek.
Aztán kitört a Vége. Na és az olyan váratlanul ért.
Szocialista példabeszédek könyve. Ásító, szomorú szmájli. Én kérek elnézést.