Ennek a nővárosnak az íze a számban cseresznye. Sárgahúsú, májusi nap fogától hamvas rózsaszínre mart roppanós cseresznye. Csordul-csurran széjjel a fanyar, sárga íz a nyelvemen, a mag s a szár még szorosan kapaszkodik, mint gyerek az anyja szoknyájába. Mint nőváros lapockájába a hirtelennyúlt, vidéki kiskamasz. Én.
Én ezt a nőt, nővárost olyan engesztelhetetlen férfiakarással tudtam akkor megkívánni, hogy évek múlva a szülői házból egyenest a keble halmainak árnyékába szöktem.
És ezt a főt, fővárost ma is csak csókolni tudom fanyar édesbúval, míg a halál el nem választ.
Ennek a nővárosnak az íze a számban cseresznye. Sárgahúsú, májusi nap fogától hamvas rózsaszínre mart roppanós cseresznye.
Kőrösi Zoltán Budapest, nőváros – (5/5)
hol méz, hol áfonya