Nő, az nem volt a közelében az Agárdi úrnak, mióta a feleségét eltemette. Fiatal felesége volt, állítólag nagyon szép, bele is roppant az Agárdi úr, hogy elment, úgy mondják. Azóta az egyetlen, úgynevezett szorosan vett hozzátartozója a kis toy terrier, Pollyka. Kicsike és törékeny, akár az asszony volt, és ahogy az ment, úgy jött a Pollyka az Agárdi úr életébe.
Tudod, az ember sokszor úgy van vele, hogy a maga kedvéér nem. Mer magáér minek? Á, pedig különben mindent meg lehet csinálni, csak motiváció kérdése az egész. Én negyvenhárom évig cigarettáztam. Egyik napról a másikra tettem le.
A piát akkor má vagy két éve elhagytam, de a cigaretta, az nem ment. Pedig de sokat mondogattam magamnak. Ott volt a fejembe állandóan, hogy mi a fenének csinálom. De micsináljak, olyan jólesett. Amíg pirult a hagyma, rágyújtottam. Amíg megkapattam a húst, rágyújtottam. Amíg megrottyant a lé, elszívtam egyet. Hát jólesett, na.
Különben érdekes, az utcán nem. Ott volt nálam mindig, a zsebembe volt a cigaretta, de ott eszembe se jutott. Csak, mikor még dolgozni jártam, a munkahelyen. Meg otthon. Mikor ültem este a sötétbe a tévé előtt, szinte egész köd volt, ahogy szívtam egyik bagót a másik után, nem győztem szellőztetni. A bejárati ajtó is mindig nyitva volt – dehát tudod. Láttad. Csak ültem ott abba a rettenetes bűzbe, közbe meg arra gondoltam, hogy ez a szegény kicsi kutya, hogy ennek a tüdejét is hogy szétcseszem ezzel az átkozott bagóval. Mondom, negyvenhárom évig szívtam.
Aztán egyik este, ahogy ültem ott az asztalnál, ránéztem a naptárra, és láttam, hogy május négy. Úgy elfacsarodott a szívem, május négy – hát majdnem elsírtam magam. Tudod, minden évbe szoktam venni valami kis apróságot a Pollynak, valami meglepetést – mer május negyedikén van a születésnapja. De akkor valahogy elfelejtettem. Te, hát olyan lelkiismeretfurdalásom volt. De olyankor má hova menjek, késő este volt.
Ránéztem, és azt mondtam neki, na ide figyelj Pollycica, hát milyen egy lelkiismeretlen gazdád van neked? Én most nem vettem neked semmit, de tudod mit? Az lesz a születésnapi ajándékod, hogy nem gyújtok rá többet. És nem. Azóta nem. Négy éve.
Látod, az ember sokszor úgy van vele, hogy magáér? Minek? Pedig különben mindent meg lehet csinálni, csak motiváció kérdése az egész.
Én nem mondom, hogy nem volt nehéz. Nehéz volt, mer ugye reggel mingyá kávé, hozzá a cigi. Így kezdtem én is minden nap. Hát nehéz volt. Olyankor ránéztem a Pollyra, aztán megvolt a motiváció.
[minden nekem adott történeteddel úgy gazdálkodom, ahogy]