Csöndes nosztalgiával megemlékezvén a kegyes kétbalkezes Adrian Plassrul, úgy mondanám: mérsékelten rövid, két levespluszfőétel elő- és elkészítése, továbbá konyhai utómunkálatai hosszúságú könyv.
Mondjuk a harmadik fejezet hatodik epizódjánál kishíján odaégettem a palacsintát a meglepetéstül, de érjed be ennyivel, nem akarok itten a szpojlerezés gyanújába keveredni.
Külön fölhívnám a figyelmet a Rejtőnek arra a jóízlésű, szimpatikusan száraz férfiromantikájára, ami a nyolcadik fejezet első epizódjában a Rozsdás őserdő mélyi kis opuszábul elősejlik.
Szóval az van, hogy engem a Rejtő teljesen megfőzött. Vagy hogy én őt. Vagy hogy.
Na, az igazsághoz azé’ hozzátartozik, hogy én a hangoskönyvet olvastam ám.