– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
II. rész
Délután
VI. fejezet
… Azt olvastam egyszer, hogy az éjszaka függöny, azért engedi le a Dolgok Rendezője, hogy átváltozzék mögötte a történések színpada. Az elalvás percében szinte látom legördülni a fekete bársonyt és könnyen lemondok arról, hogy megkérdezzem: lesz-e még egy felvonás.
Valami történik a függöny mögött. Ha a titokzatos kellékes nem is tologatja a díszleteket – a fák mind a helyükön maradnak -, de minden átszíneződött. Több az arany, kevesebb az ezüst, melegebbek a vörösök, fáradtabbak a sárgák. A meredek hegyoldalak színt cserélnek: a délelőtt világoszöldek a függöny alatt elkomorulnak.
Talán, ha egyszer sikerülne ébren maradnom, meglesném a függöny mögötti átváltozást: ezzel úgy járok, mint gyermekkoromban, amikor este az emberkére vártam, aki homokot hint az álmos kisfiúk szemébe, ha figyeltem, nem jött, ha elaludtam, nem láttam. A költők is így járnak verseikkel: ha önkívületben róják a sorokat, nem veszik észre, hogy születik a vers. Ha figyelik a szavak sorakozását, megállnak. Ma már az anyag ismerői, a fizikusok is tudják: a megfigyelhető mögött ott a megfigyelhetetlen. A világok végén mindenütt van egy fekete bársonyfüggöny. …
(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)
– No, hagy maraggyík hónapra is.
[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]