884. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban I/I. – Nyilasmisi szubjektív

– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
I. fejezet

… Mindig voltak, akik azért itták szívesen a drága borokat, mert arra gondoltak, hogy csak keveseknek jut belőlük. Ha ez a tudat az, ami részegít, már egy pohárkától berúghatnék. Az emberiséget már elérte a szomj, az éhség előfutára. Förtelmes folyadékok csöpögnek az acél- és üvegépítmények csapjaiból. Lehet, hogy nem terjesztenek tífuszt, lehet, hogy jót tesznek a fogak zománcának, lehet, hogy bugyimosásra alkalmasak, lehet, hogy a rozsda- és ólomízre eltompul az íny; de biztos, hogy a görög nyelv gazdag szókincséből senki sem választotta volna rá azt az epithetont, hogy “a legjobb”. A szegény gazdagok története a vízzel kezdődik. Végül whiskyre kell költeniök az idegek árán szerzett pénzt, hogy megmeneküljenek a szomjúságtól, a következő csésze kávéig. …

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)

– No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]