[Ingridnek]
– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban (részlet)
… Aki vagy tíz éve nem látott borsót, mert a bennszülött nem ismeri, s neki nem volt kertje, a végén földhöz jut. Addig levelezik, amíg öt vagy tízezer kilométer távolságból kap kétmaroknyi vetőborsót. Elülteti, lesi, jön-e felhő megöntözni, éjjel is odamegy, nem jön-e valamilyen korhely tücsök, nem lopja-e el a palántát, nézi, lesz-e olyan fehér a virága, mint az otthoni lepkéé. Aztán egy szép nap – egy nagyon szép nap – van kétmaroknyi zöldborsója! Ezekből nemcsak leves lesz: gőzükből felszáll egy elveszett világ, az első s az utolsó kanál közt enged a honvágy, feloldódik a vándor szorongása, aki még álmában is tudja, hogy akármilyen irányba halad, haza sohasem jut.. …
– No, hagy maraggyík hónapra is.
[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]
hú, bár csak végighallgathatnám az egészet… lehet, picit sem mertem volna bírálni a molyon, kiemeled a rejtedd szépségeit…
basszus, még sok ilyet!!!! :)
Azér’ én egyetértek veled. A jó modor is csak modor. Kihívó. Mer’ körmönfonja ám néha azokat az okos mondatait, csak győzzed kivakarni az értelmét. Mondjuk minden percét imádtam.
Amúgy hétfőtől újra megy az Introrádión, azt hiszem, hétfőtől csütrötökig minden este. Kilenc fejezet. Két hét. Ismétlés másnap délelőtt. Vagymi.