Rendes fiziológiai tüneteim voltak, hogyismondjam, olyasmi, mint az éhség, csak ez így persze hülyeség, meg is ütött, hogy rendesen összefut a nyál a számban a gondolatra, hogy na_most_aztán_hazamegyek, és meghallgatom.
Betettem az első cédét, és örülés volt, hogy tényleg milyen faszán kitaláltam, meg hogy most jó nekem nagyon, aztán betettem a másodikat, és akkor meghallottam, és muszáj volt meghallgatni mégegyszer, meg mégegyszer, hogy tényleg jól hallom-e, és tényleg jól hallottam, az.
Nna szóval, itt van ez a Madame Butterfly sztori, hogy a vicces kedvű ingatlanügynök száz yenért eladja a cuki kis japán csajt a simaképű amerikai Pinkertonnak. Kamuesküvő, meg su-su bolondság, meg igazából szerelem – legalábbis a cuki kis japán csaj részéről -, aztán egyszercsak a simaképű el, fogja magát, hazahajózik Amerikába. Cio-cio-San meg csak vár, vár, nagyon életszerű különben, pont úgy csinálja, ahogy mi csajok szoktuk, mikor a pasink tragikus hirtelenséggel lelép.
Szóval vár a cuki kis japán csaj, aki a címszereplő, vár annak ellenére, hogy a bejárónője, a Suzuki – aki a pozitív hőstípus főszálon – kerek perec a szemébe mondja neki, hogy szerinte a simaképű – aki a negatív főhőstípus (jójó, de nem ellentmondás ez?) főszálon – úgyse jön vissza.
Annak ellenére, hogy egy kőgazdag, közepesen rosszarcú csávótól – aki egy valamilyen hőstípus mellékszálon – elég méltányos házassági ajánlatot kap.
Annak ellenére, hogy a konzul – aki a pozitív hőstípus mellékszálon – elmondja, hogy a simaképű rendesen megnősült Amerikában. Úgy értve, hogy törvényesen. Na.
(A végét már nem mesélem el, mert elolvashatod itt, vagy innen kimásolva a kódokat megnézheted magad, és szerintem mindenképpen, meg ezt is érdemes.)
Nade a lényeg, hogy itt,
pontosabban 3:33 körül, egyszer csak a cuki kis japán csaj – bár nem tudok olaszul, de gondolom, a simaképűről lehet szó, mert hát ugye alapvetően mindig arról van szó -, meg úgy zeneileg a fél orchestra konkrétan az amerikai himnusz első sorának a dallamvonalát viszi, és ebben tulajdonképpen nem is lenne semmi meglepő, csakhogy a Pillangókisasszony ősbemutatója 1904. február 17-én volt, a The Star-Spangled Banner pedig hivatalosan 1931. március 3. óta az Amerikai Egyesült Államok himnusza.
Na erre varrjon gombot valaki.