Nemigen mozdult ki otthonról, csak az Ilonnal találkozott néha a folyosón, mikor a postáért kitotyogott. Az mondta neki, hogy beszélik, hogy maholnap nyakunkon a vilégvége.
Akkor fogta a szürke majomtaligát, elment a közértbe, telepakolta olcsó vagdalthús-konzervvel a majomtaligát, hogy nyögve-jajgatva bírta csak cibálni maga után.
Mikor a ház előtt megállt kicsit pihenni, az erőlködéstől langyos, savanyú párát sóhajtott ki.
A lépcsőn a Lajos segítette.
Hogy mit cipel, ezt kérdezte tőle a Lajos, mikor fölértek.
Konzervet. Hát.
Konzervet, kérdezett vissza a Lajos, na de ennyit, ő meg hogy ennyit, fiam, ennyit, mer az Ilon mondta, hogy jön a világvége, azt enni meg, ugye, csak kelletik. Konzervet. Hát. Amennyi keveset ő csipeget, evvel mán csak ellesz valahogy, mondta.
Arra a Lajos nagyon komolyan nézett.
Gondolja, Kató néni, hát aztán túléli maga azt, a világvégét, kérdezte.
Megállt, mint akit tragikus hirtelenséggel megcsapott a mennykő, még a szeme is könnybelábadt, ahogy a Lajosra fölnézett, úgy szakadt ki belőle.
Jajistenem, fiam, de hülye vagyok!