Az utolsó kék harisnyakötőt veszem meg a kirakatból, hozzá selyemszirmú, törtszín, apró virágokat, hatot, a hajamba. Hogy fizetek, az eladóasszonyok a próbafülkébe penderülnek, hajat nyírni. Szabódnak kicsit, idegen is vagyok, dehát a fodrász igen drága, mondja az egyik, magának meg nem tudja. A tükröt a kézben tartani olyan macera. Várnak a bíztatásra.
Az irattárba belátni, a dexionon 1900-zal kezdődnek a dosszék, de a kilencvenkettes évnek már száztizenhetes a sorszáma, na ja, Egert is elérte a demográfiai robbanás, mondom B-nek. Az anyakönyvvezetőre vagy másfél órát várunk, B feszül a szűk folyosón. Minden ajtó mögött egy Piroska. Felvételi követelmény lehet. Államigazgatási végzettséggel, valamint Piroska utónévvel anyakönyvvezetőt keresünk hivatalunkba. Amúgy mindegyik – már tudniillik az anyakönyvvezetők – picike, tűsarkú, szűk szoknyában dinnyeseggű, pókhálószerűre tupírozott. Egyen-hivatalnok-fazon.
Másfél óra az ötös ajtó előtt. Húsvéti nyúllal fejlécezett A4-esen listába szedve az esküvők lehetséges időpontja; tizenhárom – még a nyáron. Röhögnöm kell egyre. Aztán bejutunk, de Piroska nem tudja vállalni, szabadságon lesz tizenhetedikétőőől – itt hosszan lapozza a naptárt – egészen augusztus végéig. Pedig vállalná, de nem megy, próbáljuk meg a kolléganőjét, négyes ajtó.
Négyes ajtó, húsvéti nyúllal fejlécezett A4-es, bekopogunk, Piroska hivatalos képpel fogad, én meg belebakizok a mondatba, hogy rendkívüli kéréssel jöttünk, házasságot szeretnénk kötni egy szerdai napon. Ezen megint röhögni kell. Pedig a hosszú várakozásban kifundáltuk B-vel, hogy bosszúból kötözködni fogunk – B a lefagyott szoftver, meg az ósdi nyomtató miatt, én meg retorikailag-beszédtechnikailag kezdem ki, továbbá számon kérjük az anyakönyv védelmét, úgyismint nyitott irattár. Erről ennyit.
Piroska próbálja megfúrni a szerdát. Nem hagyjuk, egyezkedünk. A formális kérdésekre avíttos Erika írógépen pötyögi a válaszokat, B-vel összenézünk.
Kérdi, mivel foglalkozik a vőlegény. Programozó, mondja B. Szarkasztikusan méregeti az Erikát. S a menyasszony. Színésznő, mondom, s túrom a táska mélyére az igazolványokat, nem bírok ránézni, tudom. Kis döbbent csend. Színésznő? Színésznő, mondom, gurul bele a röhögés a táskába. Pötyögi az Erikán, hogy színésznő tehát, s nyúl a telefon után, hogy a házasságkötő termet lefoglalni szerdára lehet-e. Rendhagyó módon szerda, érted, szerda, tíz fő, negyed hat. Kisterem. Korábban nem lehet, ügyfélfogadok. Később se lehet, a teremből elviszik az asztalokat, kellenek a közgyűlésen. Nem kell asztal, szúrja közbe B, tízen leszünk, nem kell asztal különben sem. Jó a negyed hat. Nna, akkor negyed hat, legfeljebb átmegyek ötre, szerda, hát pont szerda, ügyfélfogadás, na mindegy, neeem, nem bírtam őket rávenni a szombatra, ezek szerdán akarnak, mondja a telefonba, és kérdi, hogy akkor beírtad? De huszonhatodikára, ugye? Biztos? Értem, az idei naptárba. Haha, remek. Na nem mintha gúnyolódnék, csak nem akarok olyan kínos helyzetbe kerülni, mint a múltkor, tudod.