Mily csodálatos lenne, ha az ember nem próbálná örökké cselekvéssel
tagadni tehetetlenségét; mert ezt teszi, mikor vergődéssel,
magarontással tiltakozik ellene. Ahhoz, hogy tudomásul merjük venni
tehetetlenségünket, bizonyára nagyon erősnek kellene lennünk: minden
vágyaink szerint való cselekvésre képesnek. Akkor talán érdekek nélkül
is szétnézhetnénk a világban magunk körül. Akkor talán lennének
pillanataink, melyek anélkül múlhatnának el, hogy életünk látóterében
bármit is meg akarnánk közelíteni.
/Szilágyi István – Kő hull apadó kútba/
A múltat megcsináltuk. Most vagyunk. Gyere, építünk fényből.
jó ez a mozigépész-sorozat… ez pedig különösen, főleg így, a száz-év-magányról után.