554. szakítós poszt

Tudod, volt nekem ez a kis barátnőm, ugyan nem mondtam még, szilveszterkor kezdődött, na és hát most lett vége, és őszintén szólva nem is nagyon bánom. Kiléptem belőle, mert ez olyan volt, amiből ki kell lépni – nem a gyerek miatt, a gyerekkel nagyszerűen megvoltunk, csak tudod, hogyismondjam, egy kicsikét sivár volt. Persze isten ments, hogy bántani akarnám, vagy bármi, csak a te – hogy úgy mondjam – rendkívül gazdag és kifejező lelkivilágodhoz képest ez semmi, és ez önmagában nem is lett volna baj, legalábbis egy darabig, meg aztán ugye nem laktunk együtt. Ha belefért, belefért, így voltunk valahogy, de mégis. Elkezdtem hiányolni azokat a nagyszerű önreflexiókat, tudod, amikkel az ember folyton munkálkodik magán, tudod, te is folyton vizsgálgatod magad, te is olyanfajta vagy, na és az egyszercsak gyanússá vált, hogy nála ez nincs. Hogy úgy jól elvan, rendben van magával, csak… szóval az a kis… hogymondjam, motiváció, na az hiányzott, a spiritusz; és ez így csak olyan lébecolás, ez a változni nem akarás, és ez nem fért a fejembe. Persze nem volt könnyű, érlelődött sokáig, hogy ez így nem jó, na és most kiszálltam. Hm. Hát, sajnálom azért. Egész jól megvoltunk. Na mindegy. Ja, különben sokszor eszembe jut, tudod, amit írtál a cicanadrágról, nahát azon mindig mosolyognom kell, attól mindig földerül a lelkem.