A sezlon fölött volt, a falon. Nem tudom, hogy lehet zöldre fakulni, de ez zöldre fakult. Zöldre fakult rokokó erdőben hintázott egy nő. Könnyű, szinte lebegő hinta, mellette romantikus férfialak. Tudom, hogy az a romantikus férfialak, az lökte-hajtotta a hintát. A kutyák is ott voltak. Három fehér kutya. Örvénylett a hosszú szőrük a szöveten. A kutyákat nem értettem. Meg, hogy miért a férfialak hajtja a hintát. A hintát az ember maga hajtja. Néha úgy belebújtam, én voltam a rizsporos arcú nő azokban a zöldes-rózsaszín rokokó fodrokban. A hintán.
Úgy aludni, hogy átölelem magam, mint egy kisgyerek.
És úgy ébredni, hogy vállon bököm magam. Na, hagyjál már. Höhö.
A nagyi mindig úgy mondta: sezlony.