A lábujjait fixírozta. Olyanok, mint a kis virslik, mondta a nő.
Rázta a fejét, hogy nem, nem is virslik, inkább grillkolbászkák. Akkor azok, hagyta rá a nő.
Lloaf sorra vette őket, a kislábujjal kezdte. Vipera, mondta rá. A nagylábujjra meg, hogy kobra. Kivülről haladt befelé, hidegvérrel. Aztán azt mondta, boa – a gyűrűsujj, az boa, már amennyiben persze gyűrűsujj. A középsőre meg azt, óriáskígyó.
A nő tanakodott kicsit. A boa, kérdezte, az nem ugyanaz?
Nem tudom, felelte Lloaf. Lehet. Lehet, hogy ugyanaz. Ó, mondta aztán hirtelen, vonásait riadt ráncokba rendezgetve, hát hiszen ez meg egy Black Mamba. Nézze csak, milyen megátalkodottan veszélyes arca van.
A nő nevetett, méghogy arca van, aztán meg hogy: tényleg pokoli egy pofája van neki.
Az az, nézze csak, milyen gonosz. Bár, ha jól látom, most éppen jóllakott, most nem kell tőle tartani. Lloaf az apró, peckes ujjbegy végét kissé lefelé nyomta, hogy beléhullámzott a tömzsi kis lábujj – nézze csak, így nyelte le, süllyesztette magába az áldozatát, látja, hogy hullámzik az a szörnyű hájas bendője?
A nő nevetett, míg Lloaf ujjai csiklandósan futkároztak a talp bugyros párnácskáin. Akkor Lloaf komolyan ránézett. Én nem is tudtam, hogy magának egy ilyen kuriózuma van. Hogy maga egy roppant veszélyes Fekete Mambát visel a cipőjében. A továbbiakra nézve – ha megenged egy jótanácsot – kérem, legyen rettentő óvatos.