Ó, egy pillanat, és azonnal az öné vagyok – így fogadott, fehér konyhásnéni köpenyben, bordó sapkában.
Rakta nagy dobozba a réteseket.
A néni meg, hogy hogyan fogja ő ezt elvinni.
Jaj, hát megoldjuk, megoldunk mindent, ezért vagyunk, tudja, és spárgát kapott elő, mondta, hát, lehet, hogy most egy kis segítségre lesz szükségem, s már hurkolta is körül a dobozt – lesz szíves az ujját, és magyarázta, hogy ez, tudniillik a spárga, ad majd egy kicsi tartást neki, úgy gondolom.
Kellett még zsineg, meg mégegyszer az ujját, lesz szíves, és ollót kerített, hogy akkor most egy kicsit fazonírozzuk; a néni tiltakozott ijedten, hogy fazonírozni, na azt már nem kell, igazán, csak tartson a spárga.
Szép volt az összmunkájuk – ahogy kötődött a bog, alakult a kötődés két ember szándéknyilatkozata nyomán, a kereszthurokon mintegy figyelmeztetőleg megpihent a mutatóujj, hogy aztán feszes legyen az a csomó. Fölötte a két fej árnyalatnyit összehajolt megfeszített igyekezetben.
Aztán hozzám fordult, és azt, hogy na, lássuk a medvét, éppúgy érthette rám, mint a rétesekre, s rögtön utána sorra is vette őket, az összes fajta túrósokat, mákosokat, gyümölcsösöket, és a kettőből persze tíz meg egy lett, mert, mint mondta, a ráadás önnek is jár, nameg hogy: ó, hiszen csak tizet kell hozzá vásárolnia; és evvel az ártatlan meggyőzőerejével átmatekozta, elsöpörte és felülmúlta minden eredeti elképzelésemet bordó sapkában, fehér konyhásnéni köpenyben.
Minden választásom a legjobb választás volt, nyugtázta kettesével, miközben tologatta, pakolászta a fémpulton a rúd réteseket, mint valami tetrist, vagy mint aki itt a piros – hol a pirost játszik, és bizalmasan elárulta, hogy ő a szilvásat favorizálja, és okvetlenül tudnom kell, hogy azt mindig kétféle szilvából készítik, mutatta neki a főnök, az omlósabb, mélyebb vöröset, meg a roppanós zöldhúsút.
Mozdulataiban, mellyel a réteshez nyúlt, valósággal zavarbaejtő földi szerelem volt, összeolvadás, eggyéválás – eggyéválás valakivel, aki cudarul és megfoghatatlanul más, mégis halálosan nélkülözhetetlen (Szepes Mária). Egy komplett hrabaliádát vonultatott fel eszköztárának finomságából és választékos modorból.
Ó, még azt akartam mondani, ha este – mert este, ugye? estét mondott, hogy akkorra lesz? – … szóval ha estére átnedvesedik a papír, az a legjobb, mert az azt jelenti, hogy a tészta kicsit megfülledt, és akkor beleivódnak, összeérnek benne az ízek, szóval nem baj, mondta a főnök is, hogy Ildikém, a papír majd szépen felszívja. Meglátja, még akár egy hét múlva is finom lesz, hűtőben eláll – ja, a káposztásat, azt viszont javasolnám melegíteni, annak jobb a meleg, tudja, csak mert az sós.
Adott névjegyet a végén – késsel hasította le az előre nyomtatott ánégyesről a perszonális rátámat, amin rózsaszín szövegkiemelővel kihúzta a fejlécet, hogy HÁZI KÉSZÍTÉSŰ RÉTESEK BOLTJA; szép szines, magyarázta lelkesen, így jobban felkelti a figyelmet.
Az ajtóba még utánamszólt, hogy örülök, hogy nálunk vásárolt, mert tudja, mi önökért vagyunk, és ezzel a végszóval meg a tíz meg egy rétessel nagyjából úgy jöttem ki a sodrából, mint a kislány a régi Ursula Wölfel mesekönyvben, aki harminc bélyeg és három rétes helyett merő szórakozottságból harminc rétest meg három bélyeget vásárolt.
Fontolgatom, hogy csinálni kéne Ildikó kategóriát.
Rozi néni rétesboltja
Népszínház u. 42-44.