Ahogy néztem az arcát, egészen olyan volt, mint egy hörcsög. Mintha a két pofazacskója meg lenne tömve. Vagy mintha az akkut gyerekkori mumpsza maradt volna meg neki. Tisztára látszott rajta még a rossz közérzete is. Meg a keze is el volt törve. Meg se mertem kérdezni.
Valami konferenciájuk van, itt, a szomszédban, ezt mondta, meg olyasmit, hogy ezer éve, és hát veled meg mi van, de ezzel erősen megrekedtünk a kérdésfeltevés szintjén, meg a tőszavaknál, hogy telek, ház – ilyesformán -, közben meg nézett, avval a szokásos mélynézéssel, de csak addig jutott vele, hogy úgy keringett hosszan a fűtés, meg a vízvezetékrendszer körül, mint Malacka és Micimackó a havon, mikor menyétre vadásztak.
Nagyon szépen, tagoltan mondta amúgy. Mindennek az alapja a vizesbázis. Annak egy helyen kell lennie. Kicsi fürdőszoba, onnan kell a mosogatócsonkot kivezetni. Mert akkor jól lehet tempírozni a vizesbázist. Mondjuk elég egy hárombordás olajradiátor. És akkor nem fagy be télen. A vizesbázis. Azért kell a kicsi fürdőszoba. A nagy fürdőszoba hülyeség. A tempírozás miatt. Mert mi van, ha el akartok menni. Nem mintha el akarnátok, de esetleg ott lehet a fejetekben, hogy elmenni. Ezt sosem lehet tudni. Na és akkor szétfagynak a csövek. Ha nincs tempírozva. Gáz, az nem jó. Fából meg akár száz köbmétert is eléget az ember a fél tél alatt. A fűtés. A fűtés az alapja mindennek. Mondjuk lehetne cserépkályha. Nekem vaskályhám van, azzal szívok. Kicsi, és állati hamar kihűl. Csak azért mondom. A cserépkályha, az jó, mert az jól tárolja a meleget. Felfűti az egész lakást. Kis tereket amúgy se érdemes csinálni, az hülyeség. Nagy tér legyen. Azt amúgy is könnyebb tempírozni. Vagy, ha nagyon akartok még egy szobát, akkor az a legjobb, ha felesbe rakatjátok. Már a cserépkályhát, természetesen. És akkor ott nincsen fal. Csak akkor körbe kell rakni a cserepet. Úgyhogy, én javaslom a cserépkályhát. Mondom, mindennek az alapja a tempírozás. De gázt ne. A gáz, az gáz – és ezen a ponton egészen kifejezéstelenre dermesztette az arcát.
Nem mertem röhögni. Pedig az is eszembe jutott, amikor Edinburgh-ban tréningeztetett minket. Szépen, tagoltan beszélt a csíről. Hogy az majd jó lesz nekünk, energia, koncentráció, meg minden. A csí az alapja mindennek. Érezd a csít. Koncentrálj az esti előadásra, és közben érezd a csít. Ott van a két tenyered között. Olyan, mint egy labda, gömbölyítsd a csít a tenyeredben. Mi meg gömbölyítettük, láttam magunkat a nagy tükrökben, rettenetesen vicces volt, és amikor összenéztünk az Orosz Robival, hogy csííízz, egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.
Akkor úgy elképzeltem, hogy ezek itt a konferencián, mind az okosok, gömbölyítik a csít. Behaviorisztikusan, pszichologikusan, meg minden, hogy jó legyen nekik. Ahogy tanították nekik az egyetemen. Csak aztán mégse figyelnek egymásra. Lehet, ez itten épp azért olyan mumpszosképű. Mert suttyomban begyűrte azt a gömbölyű csít a pofazacskójába.