✍ 435. Beja

Beja, én éreztem a szájszagod, Beja, egyszerre bukott elő a tehetségeddel, úgy bukott kifele a szájadon, Beja, és eszembe jutott, hogy énnekem mostan még saját szájszagom sincsen, csak hialuronsavam, meg az is a másé, beazonosíthatatlanul steril vagyok, sajátszájszagtalan talán, is, meg se igen, Beja, hát én tizenöt éve nézem leslankult lankáidat, olyan leány vagy, Beja, olyan könnyű, tavaszi alak vagy tizenöt éve, kárákter vagy, Beja, hátad mögött ülve bodor bugyraid melltartód gumija nyomán, leány vagy, na, tizenöt éve nézem, hogy vagy viselős ezzel a kicsit megfonnyadt gyermekarccal, Beja, csöpp térdszoknyád felett, hát van-e teneked közös asszonysorsod a halvány ráncok mögött, folyt-e ruganyos, húsos combodon végig melegen fröccsenve az egyszeri gyerek, akit nem akartál, feszesszép süldőtested, Beja, s kaján maszkod eldobnád-e egyszer, lennél-e asszony, Beja, lehetnél-e, adnál-e új fogalmat mesterségbéli, steril, szagtalan szánkba, szép maszk Beja, hol csak naivát s primadonnát vajúdik a deszka, hol színház az egész. Hol nem.