Van neki ez a rendkívüli készsége, hogy éjfél körül mindig eszébe jut egy sztori. Nagyon módszeresen csinálja különben, a monológjaiba mindig belecsempész egy-egy előjátékszerű utalást, úgy hinti el benne, mint madárnak a magot a kalitkában, és kér, hogy majd szóljak, hogy mesélje el. Ez persze teljesen fölösleges, de – hogy úgy mondjam – rituálészerű nála, úgy értem, ez a megkérés, részint mert nem szólok (elfelejtem, elálmosodom, etc.), részint, mert ő bezzeg sosem felejti el.
Na és ilyenkor úgy kezdi el in medias res, tekintet nélkül arra, hogy fél lábbal már kint vagyok, és pontosan háromszor el is köszöntem (gondosan elsunnyogva a szólást), mintha folytatólagosan épp benne lennénk egy epikus elbeszélésfolyam kellős közepében, azzal a szófordulattal, amit amúgy erősen preferálok, hogy na és.
Hát így mesélte el a horgászos sztorit. A horgászos sztoriból különben csak hevenyészett emlékeim vannak, hogy olyanokat mondott, hogy nem is a hal miatt, mert a gasztrokulturális alapélményeiben a hal, mint örömforrás nem számottevő, meg hogy milyen hülyén néz ki azzal a pirszinggel a szájában, ami a horog. Meg hogy milyen furcsa, ahogy abba a hosszú, néma meditációba belerezdült a zsineg, hogy úgy zsigerileg érezte azt a rezdülést, úgy belülről, az első impulzus nem a fizikai valóságból érkezett, hanem abból a nagy belső csendjéből.
Aztán azt mondta, megmutatja a botot, és tényleg megmutatta, pedig éjfél volt, és azt hittem, viccel, mert előszedett egy tokot, vagyishogy én annak láttam. Azt mondta, na és most ne mozdulj, és nem mozdultam, bár kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert nem tudtam, mire készül, és ilyenkor mindig felüti fejét bennem a gyanú, hogy valami baj van, és nem velem van az a baj. Akkor csinált egy olyan mozdulatot, mintha el akarná hajítani a tokot, vagyis azt a valamit, amiről azt hittem, hogy tok, de nem hajította el, hanem kicsapódott belőle a teleszkópos nyél, ami a bot maga, és pontosan a bejárati ajtóig ért, de ehhez tudnod kell, hogy a szobában álltunk, az ablaknál, és hát végigérte az egész lakást az a spiccbot, mert aztán azt is elmondta, hogy így hívják. Olyan furán mondta amúgy, nem azt mondta, hogy spiccbot, hanem valahogy így: spízbot, de lehet, hogy csak álmos voltam. Szóval_hogy evvel mentek harcsára, ezt mondta. Én meg, hogy aha, meg azt is, hogy szép a spicced. És még, hogy talán nem ártana átgondolnod a lakásod méretét.