Namost a Dömpi evvel a hülye tisztítókúrájával pont most szakít az ízvilággal, amikor én épp kezdek rákapni. Úgyhogy ennek örömére eldurrogtattunk “rílbe” két négyzetmétert ebből. Olyanok voltunk, mint a pallérozott elméjű, abroncsos kosztümös hölgyek a romantikus BBC-s sorozatokban, ülnek egy nagy hímzőráma körül, villan a tű, az öltés szapora, közben meg halkan fecsegnek mindenféle női dolgokról. És akkor a negyedik negyed elején szíveskedtem felhívni a Dömpi figyelmét, hogy az eltelt három negyedben szerva itt – csere ott alapon mindig fordítottunk egy kicsit rajta, épp csak annyit, hogy amit a Dömpi már eldurrantott, az mind hozzám került, amit meg én eldurrantottam, az hozzá. Mintegy másfél óra alatt – szünetekkel, természetesen – föléltük az egészet. Közben meg beszélgettünk, mint a csajok a fonóban, és többek között az udvartartásról is szó esett, és a Snájdig akkor azt mondta, hát, hogy ti mennyire cukik vagytok, csajok, tibennetek aztán még péniszirigység sincsen, és tényleg nem volt, mert amikor a sportlövészet egyik kiemelkedő alakjáról festettem nem kevéssé plasztikus képet, és a Dömpi azt mondta, ó, egy ilyen sportlövőnek mekkora hasznát venném fajfenntartási ösztöneimtől vezérelve, legközelebb küldd át hozzám, nagyvonalúan, de megfontoltan mondtam, hogy jó, legközelebb átküldöm.
