Az van, hogy ma volt az első nap. Úgyhogy ezt feltétlenül mondjátok meg a parkolóőrnek. Na és úgyismint kiemelten első nap, számos rendkívüli meglepetést tartogatott, itt van például mindjárt maga a parkolóőr.
Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy kész csőd vagyok, rólam minden jótanácsotok, fenyegtetésetek lepereg, fordítva vagyok összerakva, sajnálom. Ezzel nem azt akarom, hogy mondani, hogy becsődöltem – sőt -, csak azt, hogy úgy látszik, nálam ez más kódokkal működik. Sok új dolgot megtudtam ma, nemcsak a világról, magamról is. Például azt, hogy nincs mitől félni. Hogy hajlamos vagyok szavakon lovagolni. Hogy hisztérikusan követelem a szabatos meghatározásokat, különben. Hogy olyan mocskosmód hiú vagyok, hogy még.
Aztán a kávé. Az új kulináris karakterjegyek, melyeknek hihetetlen szélességi és mélységi spektruma van, melyek olyanok, mint egy-egy elképesztően megkomponált szimfónia, amelyeket eddig egy rozoga Sokolon hallgattam, most meg valóságos térélményemmé váltak.
Szóval, mondjátok meg a parkolóőrnek, hogy nem volt korrekt csomagot hagyni a szélvédőn, részben, mert az érvényes a parkolójegy ott volt a kezemben, közvetlenül a műanyagpohár mellett, csak egyszerűen elmammogtam az időt avval, hogy aktuálisan orral a pohárba tapadva a magam számára újszerű gasztronómia alapvetéseket tettem; részben, mert lehetett volna annyira tapintatos, hogy nem rombol bele a nehézségek árán megteremtett harmóniámba. Vagy legalább vállalja magát, ha már.
Most pedig kimegyek a folyosóra, ácsorgok úgy három percig az ablakban bámészkodva. Lehet, a ceruzára már nem is lesz szükségem. Majd meglátom. Mindenesetre most már nem fogom kihúzni a gyufát. =)