Vannak ezek a kóboráramaim. Pontosabban szólva, kóboráram-ciklusaim. Normális nőknek, már megbocsáss, menstruációs ciklusa van. Nekem kóboráram-ciklusaim, mint egy megveszekedett ufónak. Amikor gallyra vágom a mini hifit, vagy a házimozi rendszert. És a szervizes szaki látható zavarban vakarja a fejét, és azt mondja ilyenkor: – Ühüm, talán a piköp lesz a ludas. Ja, valószínüleg a piköp.
Aztán említést tesz egy szerényebb összegről, mondjuk hat és tíz között.
Az izzókban amúgy nincsen "piköp", ha jól tudom. Piköptelenül durrognak a fejemre sorra. Mint a periodikák, baszki.
Meg aztán a kocsi, ugye, az autó. Ne hogy azt hidd, hogy legalább krahácsolt az akku, nehogy. Meg se nyekkent. A Lackó csak tolta, tolta a kocsit a sötét utcán, és ordított, hogy tolom, de akkor csináld, csináld baszki, én meg, hogy csinálom, és semmi. Aztán helyet cseréltünk, én toltam, a Lackó indított, csak elfordította a kulcsot, és pöccre hörrent, a Lackó csak nézett énrám bután, én meg a Lackóra, ez meg mi volt, baszki?
Aztán a laptop némult meg, azt is megdelejeztem, úgy látszik, és bár átnéztem mind az összes preferenszizt, és mindent rendben találtam, csak néhány restart után tért magához. Úgy látszik, vándor mechanikai/elektronikai bakikat eregetek sunyiban.
Tegnap ott voltam, nálad nem romlott el semmi?
Esetleg nem vettél észre fénylő magnetikus felhőt körülöttem? Vagy glóriát, mittudomén?
Nem? Akkor jó.
Te, mit gondolsz, jelentkezzek esetleg villanypásztornak? És akkor hajtogathatnám én is, mint a pöttöm Lolan a Sörgyári capriccio-ban, hogy "Hó vannak az én báránykáim?"