Kipurgálódni velőmig – ráfogott erősen a forró kormányra -, romlott vagyok.
A fák még növendékek, az aszfalt heve falta árnyasincs kórók. Valami hűvös helyet remélt az épület tövében. A parkolóban pedánsan diagonálisan napra hajtogatott kocsik.
Nyitott sportkocsikról Lloaf nem volt nagy véleménnyel különben, valami szervilis irigység, és gőgös megvetés különbözött össze benne – mikor melyik, hát nem volt nagy véleménnyel. Különösen a keresztbe parkolókról, diagonál, az diagonál, orros-faros, vélte. A hűtőrács krómozása marta, mint a csalán, mellei közt csiklandós erecske gurult alá, belepihenve a köldök kelyhe felett a fókazsír szerény árkába.
A cabrio-baba telefonon recsegett, fehér sapkáján a csík babakék, a sild alól kilátni rémes, egyenest lehetetlen, fecsegett fesztelen.
Kiscica vagy, sapinak hívod, úgy-e, sapis sildőlány vagy – morogta Lloaf a szélvédőnek. Na odébb húzol-e már?
Ó, a sild alatt mily sötét van, csak a hang fogan, csak a mobil.
Aha, a hang fogan tehát – így morfondírozott, s Lloaf a kürtöt megnyomta kurtán, ó, az árnyékos hely az épület tövében, mit cabrio takar.
Felkap a sapka akkor, a röpke kürtre libben a sild nemet, csak a kapcsolat meg ne szakadjon, a fecsej.
Hát a nő, a baba, a jobbon ül, ítélni élőket és holtakat, az anyósülésen. Térlátás, térlátás – bíztatta magát Lloaf -, hát ez énnekem fel se tűnt. Aztán oda, hogy: – Nem tudsz vezetni tán, angyalom? A nő, hogy nem, csak a sildet ingatta tekintet nélkül.
Jó, hát gyűljön a fókahájon, a vályúban a víz, idecsökönyösködöm magam akkor is. Nahát.
Egyszerre másik fehér sapka villan, apa jő, apa kocsit hajt, egyforma barnán az egyforma sild alatt – jaj, csak össze ne keverjétek egymást valahogy -; a forma norma, a forma harmónia, a forma olyan, akár a jeggyűrű: összetartozunk ilyenformán.
Lloaf odamorran egy sokkal gyorsabban-t a tüzes műszerfalra.
Röffen a motor, króm rezzen végtelen lassan, döccen az alváz, kigördüll a cabrio, az árnyékos hely, ó az árnyékos helyet, lám, útterelő bója torlaszolja, szólhattál volna legalább, baszod.
A behajtani tilos mar, mint a csalán, s hogy szólhatott volna a baba, a sildnő a jóindulat okán, vagy legalább a cabrión, mint szitán, átláthatott volna.
Kissé duzzogva pedánsan diagonálisan a napra hajtogatta a kocsit.