A szúnyoghálóról csak annyit, hogy nem lehetett már tovább elviselni azokat rettenetes gyümölcsszúnyogokat.
A gyümölcsszúnyogról máskülönben érdemes megemlíteni, hogy teljesen ártalmatlan, t.i. nem harap, vagy ilyesmi, egyszerűen csak rém deprimáló, hogy egzisztenciális alapellátottság híján egytől egyig a privátszférámban követ el seppukut, aztán meg bokáig gázolhatok mumifikálódott tetemeikben.
Namost, szúnyogháló. Optimális kis készség, gyorstalpaló szinten a szerényebb kézügyességűeknek tépőzáras verzió, komoly sikerorientációjú megoldás.
Előtúrtam valami hevenyészett paramétereket, amelyeket még a padlóig érő sötétítőfüggöny varratásakor mértem. 220 x 240 cm, ez volt rögzítve ottan, és kiokoskodtam, hogyha a hármas osztású ablak szélessége kettőhúsz, vagy kettőnegyven [háh, persze, hogy nem emlékeztem, melyik melyik], akkor egy osztásra legfeljebb nyolcvan centi széles háló kell. Továbbá azt is megállapítottam, hogyha a magasság padlótól karnisig kettőhúsz, vagy kettőnegyven [!], akkor az ablak magassága legfeljebb százharminc lehet. Namost itt jelezném, hogy józan ítélőképesség tekintetében roppant hátrányos helyzetben vagyok.
Megvásároltam tehát egy 130 x 130 cm-es szúnyoghálót tépőzárral, minden tartozékával együtt. A tépőzár felragasztása gyorsan és problémamentesen történt, hogy úgymondjam. És akkor elkezdtem ráfeszíteni a hálót. Szépen beigazítottam, megállapítottam, hogy jó széles, vágni kell. Nem baj, fasza lesz, feszes, ahogy kell, na ezen sunnyogjatok be, mocskos kis dögök – hát azért volt bennem némi káröröm.
Namost csak addig, amíg a százharmincat az első centijétől az utolsóig föl nem simogattam a tépőzárra, akkor ott vége volt, avval a tudományomnak is, az ablak még tartott tovább, a háló meg elfogyott, na baszki.
Kicsi, savanyú megoldásként végülis azt a tíz centit avval pótoltam ki, ami az oldalából leesett, cseszlovák-cseszlovák, de ez van. A macskának pedagógiai következetességgel félórás tudományos összefoglalóban vázoltam a helyzetet, és nyomatékosan megkértem, ne próbálja szétfejteni a toldásnál, de. Fél napig bírta.
Beláttam, a macskaajtó kérdését amúgy is orvosolni kell. Még egy kör elmegyen alapon elballagtam a Praktikerbe egy újabb, ezúttal orbitális méretű szúnyoghálóért, 120 x 220, biztos, ami biztos, állítólag ajtóra való, kis műanyag nehezék is van hozzá, megnyugvás.
És akkor kibontottam, elkezdem a sarokra, az élekre simogatni, és – ilyen tényleg nincs – nem elég széles, érted?! Nem elég széles. Csak öt centi, rohadék öt centi, ami nincs. Az mondjuk legalábbis gyanús lehetett volna, hogy olyan hosszú volt, hogy a Remete-hegyig lobogott a vége. Dehát olyan optimista vagyok, olyan elvakult.
Azért egy árnyalatnyi szemrehányás van bennem, amennyiben a 120 x 220, az 60 x 440. Na jó, első nekifutásra én nem kétszárnyú ajtóban gondolkodtam…