Hogy Szivi, azt bárki mondhatja. Azt bárkinek mondhatják.
Mit tudhatnál persze arról, hogy engem személyesen a Zelk Zoltán álmodott ide, hogy én, az ezernevű lány, csak pont erre, csak pont az egy Szivire nem hallgatok, csak azt nem értem, az nem praxisom énnekem.
Kék toyotában pajkosan ring a
csíkszemű, vörös partizánbringa,
dacos Pygmalion. Hőségben ájultan alvó oroszlán. Felébresztettél, de hosszú vagy, bébi, hosszú a léc maga, ne menjünk még haza, mulassunk egy kicsikét, kis dévus tévutas, de hosszú vagy. De hosszú vagy, de kitartó, hol az A oszlop takar, hol a B, vagy mondd, minek is híják azt a kocsibeosztást. De kitartó vagy, akár a léced, ahogy azt tart kifele a kocsidból. Lesziviz megint. De hosszú vagy, bébi, de kitartó, léceden a vörös posztó úgy ingerel vetni cselt. A kocsi fara ring, de csípőből tüzelek – mit tudhatod te azt, hogy én kesztyűtartómban kézifegyverhordozó vagyok.
Sikkantva csusszan az ablak, filmekben csusszan így. Középhullámú a sáv, érted, ott dugulunk meg mindannyian, töltöm a tárat, balomon a kanos lanos, lövéspróba lesz, egy… egyegy, nézzük előbb a jobb outputot, próba egykettő.
Csattan, keményen perdül üvegre lövedékfröccsöm, jaj, szépjónapot, hattyú
urak, hát énnekem pont a rendőrre kellett lőnöm, hatóság hűvös halomba.
De kérem, pisztolyom vizi igazán.
Ejnye, de jól hidratált, én önt a
forgalomból kivonom, s elkobozom injektorát.
Balomon a magos dévus vár a végre, az én végemre vár a magos dévus, vár, vesztemen röhög rakásra, s elillan, eloson a lanoson.