A nagy üstben megfőzte a krumplit. Vagy tíz kilót, az aprajából. A vizet rajtahagyta, úgy hűlt meg krumplistul. Moslékba jó lesz, mondta, kell a tápérték a kismalacoknak. Innen, a meghűlt vízből lopkodtam, faltam titokban a széjjelrepedt héjú, felvizesedett főtt krumplit, a paradicsomlevest meg a moslékos vödörbe, a dara alá borítottam betűtésztástól, szkrebülözzenek csak a disznók, én ugyan meg nem eszem. Pedig már akkor az üzemi konyhába is bejártam nyáron, unatkozva farigcsáltam a zöldségeket.
A nagy üstben megfőzte a krumplit tehát, alkonyodott, pattogtak a gyepre a gombolyagalmák, fröccsent az édes lé a lábszáramra.
Megállt a fa alatt, a ház oldalában, fölmutatott, hogy nézd, ezen már csak egy van, hozd le azt nekem.
Növendékfa volt, mászhatatlan, nyurga, gyönge ágakkal, de azért magas, énnekem nagyon magas. A középső, leghosszabb ágán volt igazán, felét már pirosra kapta a nap, nem esett le mégse.
Nyafogtam, nem tudom én azt, apa, meg hogy, hát ág sincsen, amire lépjek. Kotorjuk le inkább a padlásról.
Hozzad csak le ügyesen, én meg, hogy, csak egy cserepet kell félrehúzni, és a seprűnyéllel – az épp jó lesz – odakotorsz, apa.
Na menj. Hozd le, azt mondta, meg tudod csinálni.
Nemigen értettem. Dehát lehullik majd magától úgyis, a gyep is terítve, hát teneked, apa, pont az kell, életem, vérem árán – de pont az kellett neki.
Majd mondom, hova lépj. És mondta. Ott balra, ott erősebb, de vigyázz, a tövéhez lépj. Csak mondta, diktálta, magasabbra a tetőt ácsok, csurrant a veríték a nyakszirtemnél.
És akkor ott volt, és akkor ott voltam egészen, hogy az ereszcsatornába is beláttam, láttam a tavalyi, megbarnult levélcsontvázakat, fölülről láttam, érted, ott voltam tehát. Reszketve kinyújtottam a kezem, lábammal körbefontam az ágat, rátekeredtem szinte, feszült a remegő izom körbe, az ág körül, a bőr alatt, kinyúltam az almáért. És – még mielőtt elmarkolhattam volna – eleresztette az ágat, olyan makacsul kapaszkodott bele addig, hát most egyszerre eleresztette, a fejem tetejére koppant, a kobakomra épp, apa, hát ez lesett magától, odahullott apa lábához.
Nalátod. Csak állt ott mosolyogva, mondtam, hogy meg tudod csinálni.