Akkor nagyon kiröhögte.
Megmerevedett. – Mégis mit kellet volna csinálnom? Le kellett volna smárolnom?
A szemét törölgette. Valami kis hisztéria is csúszott abba a röhögésbe, éppencsak, de csúszott.
– Nem tudom. dehát minden, amit mondasz, minden arról szól… hát kihozta magából a maximumot, te meg egy balfasz vagy.
– Tudom. Ezt most ne kérd, hogy megmagyarázzam. [hát helyezkedjél bazmeg megfontolásaim és empátiamentes nemcselekvésem epicentrumába, áskálódjál forró kútjaim mélyén, bányásszál, bazmeg]
Csöndesen mondta.
A másik meg, hogy hol basztátok el, női csürhe, a nemi szerepeket, hogy meggyengítettétek.
– Én nem voltam ott. érted?! Nem voltam ott. Hát sajnálom. Balfasz vagyok. [hogy te a saját elkényeztetettséged okán, mert neked is mindig megtette valaki azt a szívességet, hogy direkt felkérésre lehettél valaki boldogságtortájának hiányzó szelete, ha úri kedved úgy hozta, hogy odanyúlt, tette a dolgodat, rádfogott, mint karmos madárláb a hintára. utoljára nagyon sírtam, de ezt most nem] – És annyira konzervatív.
– Faszt vagy konzervatív. Királylány vagy. Sose voltál királylány. Kihagytad bazmeg, az van, hogy kihagytad.
– Akkor kihagytam. [meg aztán arról is beszélhetnénk, hogy neked a gyakoriság mennyi. én olyan királylány vagyok. pedig hát én ajtóstul, ha ott bent meghallom, hogy kopogtatás nélkül bejöhetsz, de azt ki mondja? és akkor huzatos lesz tőle a ház, és attól úgy verdes ottan a bordák kalitkájában az a madár, hát az ki akar jönni. legyen meg a te akaratod, ki viszi át fogában tartva] – Mégis úgy képzelem.
Most már megsértődött igazán, eh, basszátok itt el nekem a renomét mind. Hogy kinek mire van jogosítványa, azon. Akkor legalább az anyja. Na az érti. Megmondta az Ernő.*
* „Néma gyereknek igenis hogy érti a szavát az anyja. Ha nem érti, nem is édesanyja.” Szép Ernő