Apuka fusiba hegesztette a fémet. Kerítést, megrendelésre.Voltak ilyen aktuáldivatok, hogy öt függőleges léc-öt vízszintes-öt függőleges, keretbe. Meg két függőleges közt egy sor karika, sorkihagy, aztán két függőleges közt egy sor bordázott pálcika. Azt szar volt festeni. Azért alapvetően függőlegessel meg vízszintessel operáltak.
Jött a Pali bácsi, hogy Ferikém, csinájjál már egy ilyen karikás-bordázott pálcást, nem sürgős különben, tudod, csak mikor ráérsz, a többit majd megbeszéljük. És az a többi, az mindig a honorárium volt, többnyire pálinka, fél disznó, esetleg kukorica a lábasjószágnak. Pénz a legritkább esetben. Na és akkor a Pali bácsi szombaton a kis utánfutóval odaszállította az anyagot, apuka meg elővette a hegesztőt, kígyózott a kábel végig az udvaron. Volt egy nagy transzformátor hozzá, na az elég ijesztően búgott. Apuka becsíptette a hegesztőpálcát az elektródafogóba, odaillesztette a fémhez, és – ezt én soha meg nem értem – már pattant is a szikra. Félkézzel, mert a másikkal a hegesztőmaszkot tartotta. Namost az egy lapátszerű, buta doboz volt. Olyasmi, mint amit a közterületesek használnak, az a hosszúnyelű lapát, amire a szemetet söprik fel. Belül széltében egy keresztmerevítő, azon egy fanyél, avval tartotta az arca elé. A maszk felső harmadába egy bekormozott üvegdarab volt applikálva, azon keresztül nézte, mit csinál. Szabad szemmel nem tanácsos belenézni abba a gyilkos, kék lángba, akár meg is vakulhat tőle az ember, mindig ezt mondta. Föl nem foghattam, mit lát azon az üvegen keresztül.
Egyszer megengedte, belenézhettem a kormos üvegbe. Odaérintette a pálcát a fémhez rövid időre, és akkor láttam, hogy fröccsen szanaszéjjel neonzölden a szikra. Szaga is volt, olyan fanyar, kék szag, azt szerettem.
Amikor hegesztett, azért mindig úgy helyezkedett, háttal nekem, hogy testtel takarja, hátha mégis kedvem szottyan. Csak a sziluettjét láttam, meg hogy peregnek körülötte a csillagok. Tisztára ilyennek képzeltem az angyalokat.