– Ja, hát csak a terméskövet rakattuk fel a lábazatra. A vakolat még nincs kész, úgy hogy jól jön majd ez a kis kenés, ez kevéske lé, de a zsakuzzit azért be tudjuk üzemelni, ha kell. Nem kell? Na mindegy. Amúgy a szolit is bekapcsolhatjátok, ott van a pincében, mindjárt a szauna mellett. A sznúkerasztalra is pakolhattok, mondjuk öltözhettek ott, tükör is van a konditeremben. Elfértek? Biztos?
El, vazze', esetleg el. Esetileg. Ha beborulok, talán még a talpig baldachinos meditációs kuckótokba is beveszem magam, révedezni zegzugos ösvényeimen az emberélet útjának felén. Orange organza, rettentő organikus rattanottomán-románc, apuci-anyuci ovális keretben, orbit, és – ó, hogy nekem mindenbe bele kell ütnöm az orromat! – orrspray, ottfelejtve (ez olyan otthonos azért). Ez hát a szentély, a pray-lak, ahol a prayer player, egy játékos, bohó playboy, a felkent. Csak csücsöríts: Oscar, na az is van, hogy ilyen kereken kimondjam ezt is, mert szakma ez, ugye, ez a kerek forma, ez a kerekformázás. O-rális. Vagy itt nyílt ki épp a lexikon. Az o-nál. […]
Ezt csak úgy mondom, hűvös értelemmel tekintve ki e betűvetésből.
Nem akarok kategóriákat, az olyan, mintha előítéleteket gyártanék rakásra. Nem akarok mesterségesen besűrített tereket, énnekem elveim vannak, kérem szépen. Csak úgy mondom. Hogy ott buktam ki, vagy át az ingerküszöbömön. Hovatovább a dolbiszörrand vetítőteremben, a filmtár előtt, állatos filmek szigorúan az alsó sorban: A Macskanő, Kutyaszorítóban, Vili, a veréb, Micimackó és a Zelefánt, Macskajaj. Mondom, nem akarok kategorizálni. Nem, én kiáltok.
Végtére is klaffoghatnék tűsarkú fapapucsban. Macskanaci zsiráfbőrre hajaz, alkarilag fux-futó. Vállig. Ha egy árnyalatnyival hosszabb lenne a combom. Sukár jegenyefa. A tükör körül lehetne műszőrme körbe, benettonkolor, zöld-pink tincsen elnyálladó a szikár karakter. Firkálhatnánk a falra zsírkrétával, én meg a gyerek, és nem mondanánk meg apucinak, hogy a Gucci tatyót, azt anyuci rajzolta rózsaszínnel. Csak ki kellene váltanom a mandarinkacsa-pártagságit.