Mister Minit, ó, jó napot! Látom, ma is reszelős modorban; hát hogy nem kacagja ki azt, aki sarkát enkezéből pottyantja a pultra, s féllábon is kibírja feszt, mert a probléma rögvest sarkallatos – ó, maga azt is tudja nyilván, hogy a sárga szandál sebváltója automata, hisz csak a jobb sarok fölött sebes, az olasz (fel)vágott orrú – jó bőr! – gellérthegyi murván andalog szegig, hogy a tűsarok ügyfélszolgálatol nyolctól tizenhatig, a rácsos szandál szíve oly nehéz, mert balra húz nagyon, és hogy a barna boxos egy snájdig celeb, aztán meg ott az a talpalatnyi zöld… Na és, hogy a Bécsi út százhetvenötben hatvanan kilincselnek minimum – az ajtók záródnak, kérem vigyázni! -, s a kis hetyke mellű szőke csak huszasért kuncsorog megint, hogy spárkocsin görgesse a macskaalmot, doktor Szemüveg meg újabban egy kis vörös bubifrizurással fut, de télikabátja hajtókája alatt még ott az régi ősz(i) asszony.
A fényes Elzettek oly egykedvűen pörögnek köszörűjén, mint pókerjátékos ujjain a zsetonok – ó, Mister Minit, minden titkok tudója, hát hogy nem szédíti meg a tavasz, a fokoknak ez a lágy fölhevülése?
Kérek egy kulcsot a szívemhez!