Mikor befejezek valamit, valósággal ki vagyok fosztva. (Kornis)
Van a fájdalomnak egy olyan pillanata, amikor kontroll nélkül csúszik át hiányba. Az egyik percben még szabadulnál tőle, aztán egyszerre azon kapod magad, hogy kutatod, hova lett, mikor kezdted el szeretni a fájdalmadat, mikor engedted annyira közel magadhoz, hogy az kényszerűen és tényszerűen megszeretett. Egyszerre azon kapod magad, hogy elszalasztottad jellemfejlődésednek egy nagyszerű momentumát – azt, amikor a fájdalmat elfogadtad.
Amikor a tantusz leesik, valahogy mindig mögém esik le. Alapvetően mindig prefectben meg perfect continuousban esik le a tantusz. És akkor most csak a fájdalomról beszéltem.