846. a pipereszappanyrul

Na azt, például, mikor használtad utoljára? Márhogy nem a pipereszappanra gondolok – vagy de, arra, csak nem materiálisan, hanem fonetikailag.

Ott nyalogattuk el a végét a kollégiumban – emlékszel? -, mikor még zuhanyozni jártunk, és röhögtünk a Varga Tündin, hogy az otthonról hozott provinciális álszemérme miatt képes volt inkább tornatrikóban beállni a forró víz alá, le nem vetkőzött volna az isten pénzéért se. Szemüvegben meg tornatrikóban fürdött, merev háttal, négy év alatt egyszer se láttuk a mellét.
Mégis neki volt először tusfürdője, hát perszehogy. Szerintem az első flakont nagyjából el is kérincséltük tőle. Inkább adott, előbb szabadult; szorongatva érezhette magát ott a lesimázott betonon, a párában megvakult szemüvegében a pucér csikólányok között.
Duschbad – ez volt ráírva, és úgy habzott, mint az állat. Jószagú tusfürdő volt, kék talán, selymes, kéjjel kentük magunkra. A Varga Tündi falnak fordította a tyúkmellét a tornatrikó dekoltázsában, inkább ne is lássa, mi meg sutyorogtunk a háta mögött, hogy hát honnan telik ennek tusfürdőre, az anyja picsáját.
Akkor kitaláltuk, hogy meg lehet azt csinálni is. Szappanból, fifikából. Csak sajtreszelőt kell keríteni hozzá.
A reszelőért a Rozianyunál kellett lobbizni a menzán, nem volt könnyű, kicsit gyanakodott a vasalós botrány óta. A vasalós botrány amúgy egy szimpla kis gittegylet volt; a szilencium alatt almakompótot főztünk, meg húst grilleztünk a kollégiumi közvasalón, csak mikor kiderült, akkor lett belőle a vasalós botrány. Szóval a Rozianyu gyanakodott, de csókos voltam nála, úgyhogy kis vonakodás, meg kis mentális hájjal kenegetés után adta mégis.
Egy fél szappant áldoztunk be, a Már Andi fél faszappanát, azt kevertük vízzel. Azért csak felet, ha mégse működne a duschbad, azért az Andinak legyen mivel fürödnie.

Nahát a reszelék az istennek se akart rendesen eloldódni. Lehet, az arányokkal volt gond, de nem akartuk túl hígra. Még maricskoltuk is pedig, hogy majd a kézmeleg. Meg rázogattuk sokáig felváltva a samponos flakonban. Aztán rámondtuk, hogy jól van, kell még neki pár nap. Hagytuk érni. Egy hét múlva is darabos volt, de valami fénye lett. Akkor eldöntöttük, hogy kész.

– Jó lesz az?
– Jó lesz.
Testületileg vonultunk a zuhanyzóba, az egész kettes szoba.
– Tesztüzem, na kenjed.
– Kenem.
– Na? Milyen?
Nyálkás volt, a pipereszappanon átütött valami kicsit karcos, kesernyésre pállott nyári lefolyószag.
– Jó, csak.
– Na!
– Valami hülye szaga van.
– Hát majd fujunk bele dezodort – mondta az Elvira így, rövid u-val, ezt hozta Sárbogárdról. – Aztán majd a Tünditől, ha kiürül, elkérjük az üres dusbádos flakont. De amúgy? Amúgy jó?
– Amúgy jó. Télleg. Mondjuk, ilyen izé… takonyszerű, vagy mi.
– Takonyszerű?
– Ja. Meg nem annyira habzik.
– Nabazmeg.
– Ja.
– Még jó, hogy nem reszeltük le az egészet.
– Ja, jó.